Fellépők a Mesterségek Ünnepén

Mesterségek Ünnepe

Helyszín: Budai Vár

A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet minden év augusztusában, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg a Budavári Palotában három napon keresztül. 

A rendezvényen hazai és nemzetközi kézműves mesterek mutatják be a hagyományos mesterségek – mint a fazekasság, a fafaragás vagy a kovácsmesterség – fogásait és műhelytitkait. A látogatók pedig nemcsak megcsodálhatják és megvásárolhatják az egyedi portékákat, de az interaktív műhelyekben a tapasztalt mesterek vezetésével maguk is kipróbálhatják az alkotást. A színes és izgalmas vásári forgatagban minden korosztály találhat magának programot: a legkisebek kipróbálhatják a népi játszóházakat, néptáncos foglalkozásokat és családi koncerteken vehetnek részt, emellett különleges hangszerbemutatókra és népzenei koncertekre is ellátogathatunk.


Augusztus 21-i programok:

Budai Vár (Szentháromság tér és park, Szentháromság utca, Margaréta terasz, Tárnok utca, Tóth Árpád sétány, Anjou sétány)

  • 10:00-19:00: Németh Bea nemezkészítő népi iparművész vezetésével népi játszóház: nemez karkötő, nyaklánc és fülbevaló készül
  • 10:00-19:00: Fabatka porta népi játszótér
  • 11:00-12:00: Bognár Szilvia: Lepedőcske Párnácska interaktív családi koncert
  • 13:00-14:00: "Jászberényi csárdába..." címmel viseletbemutató a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kivitelezésében, Viganó AMI közreműködésével
  • 15:00-15:45: Álomzug Társulás: Varázshal, avagy az öreg halász és a nagyravágyó felesége bábszínházi előadás
  • 16:00-17:00: Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Kovács Zsuzsannával, muzsikál: Aranyalma páros
  • 17:00-17:30: "Jászberényi csárdába..." címmel viseletbemutató a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kivitelezésében, Viganó AMI közreműködésével
  • 18:00-19:30: ViGaD Együttes népzenei koncertje és hangszerbemutatója

Nagyszínpadi programok (Szentháromság tér)

  • 10 óra: Hot Buttered Rum String Band - amerikai bluegrass zenekar koncertje
  • 11 óra: Nino Reyos Dance Group - amerikai indián hagyományőrző együttes
  • 11:30: Elechek bemutató
  • 15 óra: Hot Buttered Rum String Band - amerikai bluegrass zenekar koncertje
  • 16 óra: Petrás Mária és zenekara
  • 18 óra: 30 éves a Bokros Zenekar - ünnepi nagykoncert Heiczinger Miklóssal és a 70. születésnapját ünneplő Borbély Mihállyal
  • 20 óra: A Selyemút Hangjai - Bársony Bálint és a Magyar Rapsody Project koncertje
  • 21:30-tól: Táncház

Helyszín

Budai Vár

Idén is Mesterségek Ünnepe a várban: hagyományos kézműves vásár izgalmas programokkal

9 program

CsaládiZenésMozgás