Budai Vár
- Vallási
- Családi
- Zenés
- Mozgás
A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet minden év augusztusában, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg a Budavári Palotában.
A rendezvényen hazai és nemzetközi kézműves mesterek mutatják be a hagyományos mesterségek – mint a fazekasság, a fafaragás vagy a kovácsmesterség – fogásait és műhelytitkait. A látogatók pedig nemcsak megcsodálhatják és megvásárolhatják az egyedi portékákat, de az interaktív műhelyekben maguk is kipróbálhatják az alkotást. A vásár forgatagát színes népzenei és néptáncelőadások, gyermekprogramok, valamint tradicionális magyar ételek és italok teszik teljessé.
Emellett idén is a várban kap helyet a Protestáns Sokadalom, ahol a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház tart istentiszteletet, illetve szervez különböző zenei és közösségi programokat.
Programok
szerda, 2026. augusztus 19.

IV. Protestáns sokadalom
A magyar protestáns egyházak értékeit és hagyományait bemutató IV. protestáns sokadalom rendezvénysorozaton szabadtéri koncertekkel, kórustalálkozóval, orgonamaratonnal és izgalmas kiállításokkal várják a budai Várba látogatókat.
Vallási, Családi
csütörtök, 2026. augusztus 20.
Nyitott Karmelita
Ingyenes látogatás a Karmelita Kolostorban
Családi
Mesterségek Ünnepe
A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet minden év augusztusában, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg a Budavári Palotában három napon keresztül.
Családi, Zenés, Mozgás
IV. Protestáns sokadalom
A magyar protestáns egyházak értékeit és hagyományait bemutató IV. protestáns sokadalom rendezvénysorozaton szabadtéri koncertekkel, kórustalálkozóval, orgonamaratonnal és izgalmas kiállításokkal várják a budai Várba látogatókat.
Vallási, Családi
péntek, 2026. augusztus 21.
Nyitott Karmelita
Ingyenes látogatás a Karmelita Kolostorban
Családi
Mesterségek Ünnepe
A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet minden év augusztusában, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg a Budavári Palotában három napon keresztül.
Családi, Zenés, Mozgás
szombat, 2026. augusztus 22.

vasárnap, 2026. augusztus 23.