Fellépők a Mesterségek Ünnepén

Mesterségek Ünnepe

Venue: Buda Castle

A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet minden év augusztusában, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg a Budavári Palotában három napon keresztül. 

A rendezvényen hazai és nemzetközi kézműves mesterek mutatják be a hagyományos mesterségek – mint a fazekasság, a fafaragás vagy a kovácsmesterség – fogásait és műhelytitkait. A látogatók pedig nemcsak megcsodálhatják és megvásárolhatják az egyedi portékákat, de az interaktív műhelyekben a tapasztalt mesterek vezetésével maguk is kipróbálhatják az alkotást. A színes és izgalmas vásári forgatagban minden korosztály találhat magának programot: a legkisebek kipróbálhatják a népi játszóházakat, néptáncos foglalkozásokat és családi koncerteken vehetnek részt, emellett különleges hangszerbemutatókra és népzenei koncertekre is ellátogathatunk.


Augusztus 20-i programok:

Budai Vár (Szentháromság tér és park, Szentháromság utca, Margaréta terasz, Tárnok utca, Tóth Árpád sétány, Anjou sétány)

  • 10:00-14:30: Harthné Virág Katával népi játszóház: szitakötő készül gyékényből és csuhéból
  • 14:30-19:00: Csiki Virág vezetésével népi játszóház: ötös és hetes fonással kákakoszorú készül
  • 10:00-19:30: Fabatka porta népi játszótér
  • 11:00-12:00: Guliba Társulat: Gyümölcsöző családi mesekoncert
  • 13:00-14:00: Mit veszel fel "szentistvánra"? - Nyári viseletek a Galga címmel viseletbemutató Tóth Gergővel
  • 15:00-15:45: Gulyás László vándormuzsikus: Kenyér meséje bábszínházi előadás
  • 16:00-17:00: Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Körtvélyesi Anna, muzsikál: Bese Botond és Lipták Péter
  • 17:00-17:30: Nem minden fekete-fehér - A Galga mente férfi viseletei címmel viseletbemutató Tóth Gergővel
  • 18:00-19:30: Pengetős Trió népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval

Nagyszínpadi programok (Szentháromság tér)

  • 10 óra: Hot Buttered Rum String Band - amerikai bluegrass zenekar koncertje
  • 11 óra: Nino Reyos Dance Group - amerikai indián hagyományőrző együttes
  • 11:30: Elechek bemutató
  • 16:00-16.35: FolkTrend - a hagyomány a régi, a stílus új - rendhagyó divatbemutató a Fitos Dezső Társulat előadásában
  • 17 óra: A Mesterségek Ünnepe hivatalos megnyitója
  • 17:30-18:00: Ünnepi Kenyéráldás Forgács Balázs atya - a Mátyás templom papjának celebrálásával
  • 18:30-tól: Hot Buttered Rum String Band - amerikai bluegrass zenekar koncertje
  • 20 óra: Transylvania Express - a Fitos Dezső Társulat előadása
  • 21:30-tól: Táncház

Venue

Buda Castle

Mesterségek Ünnepe (Festival of Folk Arts) returns to the castle this year: a traditional handicraft fair with exciting programmes

9 programmes

CsaládiZenésMozgás